20 éves a Normafa Slide Park – Budapest legendás gleccserének történeteHuszadik jubileumát ünnepli a Normafa Slide Park, melynek rövid, alig másfél-kétéves fennállása ellenére a magyar snowboardsport egyik legfontosabb időszakát köszönhetjük. A már amerikai léptékkel is lassan felnőttkorba lépő legendás helyszín múltjáról Gémesi Jókával, a park (kereszt)apjával, hajdani snowboardversenyzővel és a GoFree snowboardklub egykori vezetőjével, valamint Szaplonczay „Szapi” Péterrel üzletünk alapítójával és a magyar snowboardozás nagy úttörőjével beszélgettünk. Cikkünk továbbá tartalmaz néhány gondolatot a Normafa Generáció egyes tagjaitól is, akiktől a park születésnapjára készült minidokumentumfilm interjúfelvételeiből idézünk.
Még mielőtt rátérnénk a 2003 decemberében történtekre, érdemes egy kicsit visszautazni az időben, ugyanis a csupán 477 méter magas Normafa gazdag télisport múlttal rendelkezik. Már nem sokkal azután éledezni kezdett a svábhegyi sísport-élet, hogy Schodelné Klein Rozália világhírű operaénekesnő örömében elénekelte Bellini Norma operájának azt a bizonyos részletét az öreg Wetterbaum bükkfa tövében. Az első sportfeljegyzések egészen 1895-ig nyúlnak vissza, ekkor síeltek először a Normafán, ami egyben azt is jelentette, hogy innen indult hódító útjára a havassport-őrület a mai Magyarország területén. Alig száz év elteltével a Normafának sikerült egy újabb sporttörténeti jelentőségű bravúrt véghez vinnie, ugyanis az 1980-as évek közepén egy újabb gyorsan fertőző hegyibetegség ütötte fel a fejét a Svábhegy legmagasabb csúcsán, melynek következtében megjelentek az első snowboardosok, a Normafa pedig a magyar snowboardsport bölcsőjévé vált.
Normafa Park installáció Mészitől. Fotó: Gaál Bence
És lőn világosság
De hogyan kerülhettek snowboardosok a Normafára a szocializmusban? Teszem fel a kérdést, amire Jóka és Szapi is egybehangzóan vágja rá, hogy a windszörfnek és a vitorlássportnak köszönhetően. A snowboard, ami a Normafa lankáit elsőként érintette a vitorlássportban maradandót alkotó Matjhényi-testvérek, Szabolcs és Zsombor jóvoltából került a hegyre, és bármennyire is komikusan hangzik, csupán három kört élt meg mielőtt darabjaira hullott. Ennek oka, hogy ez egy házilag készített deszka volt, amit a Surf magazin Snow címmel megjelenő melléklete alapján készített el a testvérpár.
„Az otthongyártott deszkákból indultunk. Nem lehetett a boltokban kapni semmi hasonlót, csupán a snowfish nevezetű förmedvényekkel találkoztunk a sportkatalógusokban. Igazából az volt a célunk, hogy szörfözzünk a havon, hiszen akkoriban még 30-40 centi hó leesett minden évben, viszont hullámunk az meg nem volt. Aztán a Surf magazin mellékletében megjelent egy Lipstick nevű snowboard, amihez volt egy útmutató, hogy hogyan gyártsd le otthon a deszkádat. És konkrétan kartonpapír beműanyagozása, laminálása volt benne, amiket aztán szörf klipszekkel tudtál a lábadhoz rögzíteni. A formája az megközelítőleg már egy snowboardra hasonlított, de a minősége az közel sem, így csupán két és fél órát élt az első deszka.” – meséli Jóka.
Ám hogy megértsük, hogy miért pont Jóka és Szapi bontogatták szárnyaikat az elsők között a Normafán, azt Jóka személyes Normafa kötődésében kell keresnünk. Szülei erdészek voltak a Pilisi Parkerdőnél, így jutottak hozzá szolgálati lakásként a Síházhoz, ahol Jóka végül a gyerek és fiatalkorát töltötte. Mindennapjai a már az első világháború előtt üzembe helyezett első sípályák, felvonók, a szánkópálya és a síugró sánc körül teltek. Az infrastruktúra egészen a 80-as évek elejéig üzemelt, míg nem leszerelték a felvonókat és a normafai síélet szinte teljesen megszűnt.
A komplexum megreformálására Jóka apukája, Károly, vagy ahogy a snowboardos körökben ismerték Padre tett egy korai kísérletet, amit a mai rehabilitáció egyfajta elődjeként is felfoghatunk.
„Ő volt az, aki először hóágyút telepített a Normafára. Megnyerte ugyanis a turisztikai hivatal ősének számító Országos Idegenforgalmi Hivatal finanszírozását, hogy tegyünk egy próbát vele. Sajnos végül ez akkor nem lett sikeres. Sok kis turpisság derült ki azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet, vagy inkább nem lehet egy majdnem 500 méter magas, városközeli, relatív meleg klímájú hegyen havat csinálni. A teszt jelleg arra mutatott rá, hogy sajnos ez akkoriban egyáltalán nem tudott rentábilis lenni. Azért gondolj bele, a nyolcvanas években már működik ott hóágyú, ment egy régi Rasant ratrak, igaz, hogy fűvágó kaszából volt átalakítva, de egyébként Ausztriában fejlesztett volt az is.” – emlékezik vissza Jóka.
A DIY deszka megalkotása mellett a normafai snowboardozás másik meghatározó pillanatát a régi sípálya lámpáinak felkapcsolása jelentette. A felvonó és a pálya a nyolcvanas évek második felében egy ideje már nem üzemelt, ez azonban nem szegte kedvét a srácoknak, akik mindenáron snowboardozni szerettek volna. Nem törődve az egykoron szebb napokat is látott sípálya helyzetével és állapotával felkapcsolták a villanyt, ami egyben a budapesti snowboardozás azóta is kitartóan ragyogó fényének felvillanását is szimbolizálta.
„Mivel Jókáék fent laktak a Síházban, az nekünk egy központi találkozóhely volt télen. Akkoriban a Normafán egy kicsit már mindenki azt csinált, amit akart. A 80-as években még volt sípálya, de amikor mi elkezdtük a snowboardot, akkor már nem ment a lift. A liftház még ott állt a tányéros fenti fogadójával, de már le volt szerelve a drót. Mi még azon anno síeltünk. Viszont a világítás még megvolt, működött is, így felkapcsolt fények mellett, egyetlen közös deszkával próbáltuk autodidakta módon megfejteni a snowboardozást.” – teszi hozzá Szapi.
A szóban forgó közös deszka egy 1986/87-es Burton Elite 150, ami igazi ikonnak számít nem csupán a hazai, de a globális snowboardozás történetében. A deszkát a Karolina úti boltunkban mind a mai napig kiemelt helyen őrizzük, így, ha legközelebb nálunk jársz, akkor személyesen is szemügyre veheted!
Fent: Hurrá tél. Szamosi Péter Fotó: Hajnal Ádám
Normafa Síház 2003-ban
Az esti csúszás varázsa.
Gleccser születik
A magyar snowboardozás alapjai tehát az 1980-as évek végére megszilárdulnak és egy újfajta sportláz kezd kibontakozni a magyar hegyisport-életben is. Szapi és Jóka is egyértelműen leszögezi, hogy noha ők nem a nyugati eszmeiséget, a punk-gördeszkás attitűdöt képviselve váltak snowboardossá, tevékenységüket mégis az amerikai példákhoz hasonló negatív fogadtatásban részesítették a sporttársak a hegyen. A lázadást és a tradíciókkal szembemenő mentalitás így extra magyarázatra szorult a magyar hegyisport közeg számára is. Itt érkezett újra Padre segítsége, aki jó érzékkel ismerte fel, hogy a snowboardozást bizony a közbeszéd részévé kell tenni. Erdőmarketingesként dolgozott a Pilisi Parkerdőnél, így nem állt távol tőle a propaganda terjesztés, melynek feladatát a Magyar Snowboard Szövetség egyik alapító tagjaként magára is vállalta.
„A kommunikációs részben segített, és összefoglalta, hogy érthető legyen az embereknek, hogy mit jelent a snowboard maga. Az volt a célja, hogy egy éven belül, ha bemegyünk egy hús és hentesárú boltba és egy néni hallja ezt a szót, hogy snowboard, akkor tudjon rá reagálni. És ezt tök jól végig is vitte.” – idézte fel édesapja snowboardozással és a szövetséggel kapcsolatos viszonyát Jóka.
Az új sportág iránti érdeklődés innentől kezdve megugrott és megérkezett az első nagy hullám, a 90-es évek. A szövetség megalakulása után 93-ban már Murau adott otthont a magyar bajnokságnak, míg a budapesti snowboardos eseményeket az illegalitás, a gerillaakciók jellemezték, melynek jeles eseményei voltak az út átugrós versenyek, amik alulról szerveződésükkel tökéletesen megágyaztak a magyar freestyle/jib snowboardozás egyik legfontosabb bástyájának, a Normafa Slide Parknak.
A park kapcsán az egyik legcsodálatosabb dolog, hogy egy ilyen, hegyek szempontjából jelentéktelen, lapos ország fővárosa olyan lehetőség birtokába került, amilyen talán egyetlen másik hasonlónak sem adatott meg. Hiszen nem sok olyan másfél milliónál több lakosú (fő)város létezik a világon, ahonnan a központtól számítva 20-30 perc alatt snowboardos körülmények közé lehet keveredni.
Jóka a mára elbontott normafai kisházban. Fotó: Jaksa Bálint
A pálya az egyesek szemete másoknak kincs elv alapján jött létre. A parkot üzemeltető brigád a műjégpályás jégkaparékban látta meg a lehetőséget. A korisok által szemétként kezelt jégkása ugyanis tökéletes alapul szolgált a Normafa Slide Park slidereinek és korlátjainak összekötésére. Az elbeszélésekből egyébként az is kiderült, hogy néhány alkalommal még a műjég is partner volt ebben és segítettek a szállítás kivitelezésében. A jeget billencsekkel szállították a Normafára, ahol aztán mindenki társadalmi munkában, a saját erejét, idejét és gyakran pénzét sem sajnálva építette a parkot.
„A koncept lényege az volt, hogy a műjégpályás jégkaparékot, amit a hokisok lekaparnak, azt fogjuk és összeszedjük, felvisszük a Normafára ott elterítjük és időnként kapirgáljuk meg alakítjuk. El is nevezték sokan Normafa-gleccsernek, mert március végéig megmaradt ez az önmagát hűtő pálya.” – emlékszik vissza Jóka a sokak által használt vicces elnevezés eredetére.
Balra: Normafa Síház 2003-ban Fotó: Hajnal Ádám
Az égiek helyett a Műjégpályától érkezik a támogatás.
Az elmaradhatatlan VW terrorista busz és a Burton snowdeckek!
Ami külön érdekesség a történetben, hogy ha belegondolunk, akkor a Normafa már négy évtizede számít stabil pontnak a magyar snowboardozáson belül, mégis ez idáig az első és egyetlen szervezett kezdeményezés a Slide Park volt. Hiába azonban a szervezettség, pont a hivatalos forma jelentette a pálya végét is. A parkról – a Burton és az Oakley támogatása mellett – mindenki szabadidejében gondoskodott, ezért a kezdeményezés mögül hiányzó hosszútávú üzleti terv gyakorlatilag nagyon gyorsan megpecsételte a sorsát. A második szezonjában táj- és természetvédelmi okokkal indokolva irreális bérleti díjat számított fel az erdő üzemeltetője, ami végül bezáráshoz vezetett.
„Üzleti gondolatom ezzel az egésszel soha nem volt. Ez motivált, hogy előkerültek olyan srácok, olyan utánpótlás, akik egyébként a mai napig építik ezt a sportot. […] Lehetett volna üzleti tervet mögé tenni, de itt a cél inkább az volt, hogy legyen egy after school gyakorlós spot. Tehát ez inkább a gördeszka pályák építéséhez hasonló társadalmi összefogás volt. Menjünk ki, lapátoljunk egy kicsit, legyenek elemek.” – foglalta össze Jóka a gondolatait a Slide Park alapítása kapcsán.
„Akkoriban kezdődött el a jibbelés/slide-olás itthon. Az, hogy snowboarddal lehet korláton csúszni, az számunkra akkor lett világos. […] Onnantól kezdve mindennap ott voltam. Nem volt megállás, akkor mi belecsöppentünk a snowboardos társadalomba és mindenhova mentünk. Kerestem a helyemet a világban és ott fönt nem csak azt éreztem meg, hogy el tudom tölteni az időt valami hasznossal, hanem bekapcsolódtam egy nagyobb társadalmi rétegbe, a snowboardos csapatba. Ott megismertünk mindenkit és ez az egész életemet azóta is befolyásolja. Az a döntés, hogy akkor oda fölmentünk.” – fejtette ki Lotfi Peiman, egykori szponzorált versenyző, a Normafa Generáció egyik oszlopos tagja, hogy mit jelent számára a Normafa.
---
„Szerintem a slidepark volt az első olyan kezdeményezés, ami mindenki számára elérhetővé tette a snowboardozást. És ebbe valahogy mindenki beletett: a kis havát, a kis slide-ját, a kis lángoló korlátját, a lapátolását, a kora reggel kelést, a grillezést és nem tudom még micsodát.” – ezt pedig már Gilicze Zsolt, a pálya egykori állandó „dolgozója” teszi hozzá, akinek kollégája, a snowboardos társadalomban mindenki számára Mésziként ismert Mészáros István is osztja a gondolatait.
„Mindenki mindenkiért volt igazából, a fiatalok nem csak deszkáztak, hanem kivették a részüket az építésből. Mindenki csinálta az ugratókat, lapátolt, tehát egy jó kis csapat gyűlt ott össze napról napra, hétről hétre. […] Nem volt egy nagy park, de én szerintem az alapokat, meg az eséseket megtanulni, mert azt is meg kell, arra kiváló volt.”
Amilyen rövid élet adatott meg Slide Parknak olyan nagy hatással volt a magyar freestyle snowboardozásra. Nem csupán azért, mert kinevelt egy olyan generációt, akik közül ma is sokan nagyon fontos és aktív szereplői a magyar deszkasport-kultúrának, hanem azért is, mert a Slide Park bezárásával egy újabb sikersztori vette kezdetét a mátrai SaintPista snowpark formájában. Mátraszentistván ugyanis egy az egyben befogadta a SlidePark örökségét – az embereket, az elemeket és a programokat is.
A Normafa Slide Park múltja, érdeme, hatása elvitathatatlan és megismételhetetlen, azonban a tavalyi évben végéhez ért Normafa Projekt fényes jövőt vetíthet előre egy hasonló kezdeményezés számára. A Normafa rehabilitációjának részeként sífutópályát alakítottak ki, melynek egész szezonos üzemeltetéséhez hóágyúkat is telepítettek. A tavalyi tesztüzem sikerrel vizsgázott, innentől pedig már nem nehéz a matek, bizonyára fejben már mindenki összerakta, hogy milyen lehetőségeket rejt magában a megújult Normafa. Ilyen közel még talán sosem voltunk egy újabb budapesti snowboard csodához, ehhez azonban ismét szükség lesz egy tettre kész, össze- és kitartó, újgenerációs snowboardgenerációra! Mindenesetre a Normafa Slide Park története azóta is követendő példaként él a fejünkben! Jól mutatja, hogy a bátorság és a tenni akarás képes legyőzni az akadályokat, a források és akár a hó hiányát is! Úgy tűnik a lehetőség újra megadatik, úgyhogy legyen ez a rövid történet inspiráció a Normafa-gleccser újranyitásához!
Juhász Ádám
Késhül az ebéd.
Takács Balász
Normafa Generation Film