A budapesti szubkulturális életből jópáran ismerhetitek, vagy legalábbis már találkozhattatok Trellay Levente nevével a Telep, a Highlights of Hungary, az Einfach Berlin, vagy éppen a 100 Szikra kapcsán. Azt viszont talán már kevesebben tudjátok, hogy városi kezdeményezései ellenére a hegyek havas-jeges oldalain érzi otthon magát leginkább. Levi egy hegyiember, aki splitboarddal gyűjti a többezer méteres hegyek skalpjait. Volt, hogy éjszakákat töltött egyedül a vadonban, ám ez semmi ahhoz képest, hogy kis híján odaveszett egy lavinabalesetben. Saját képeivel illusztrált interjújában a splitboardozás során megélt élményeiről faggattuk.
Hogyan kerültél kapcsolatba a splitboardozással?
Az Alacsony-Tátra levegőjét édesanyámmal együtt lélegeztük be. Már akkor a hegyek között jártam, mikor még meg sem születtem. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy szüleim révén olyan emberek társaságában nőhettem fel, mint például Koncz Ákos, aki a magyar hegymászás egyik legnagyobb alakja. Az ő történeteiknek és útbaigazításuknak köszönhetően váltam én is a hegyek szerelmesévé. Egy másik dolog, amit szintén ez idő tájt kaptam tőlük, az egy gördeszka volt. Mint egy kismajom, úgy kezdtem el ismerkedni a játékszerrel. Forgattam, gurultam, ráültem, ráálltam, elkapott a flow. Nem volt kérdés, hogy pár évnyi síelés után a havon is inkább ezt akartam csinálni. Szóval a splitboard a korral és a lehetőségeim bővülésével párhuzamosan érkezett meg. Mindig is a pályán kívüli világ érdekelt, itt vagyok otthon és szerintem alapvetően a snowboardot is ide találták ki. A hegymászásból indultam és ide is térek vissza, csak viszem magammal a deszkám.
Essener-Rostocker-Hütte
Mekkora technikai és elméleti alapképzettség szükséges hozzá?
Azt gondolom, hogy a hegy nem játék. Minél kiélezettebb szituációban vagyunk, annál fontosabb a biztos technikai tudás. Ez mindig életeket menthet! Ismerni kell az eszközöket és tűpontosan tudni is kell használni azokat. Ezt nem elrettentésből jegyzem itt meg, csak mindenkit arra szeretnék buzdítani, hogy józanul mérlegelje a képességeit mielőtt bemerészkedik az oroszlán barlangjába. Ez egy olyan extrémsport, ami extrém technikai tudást is igényel. Egy splitborad-túra nagyon sok összetevőből áll. A megbízható technikai felszerelésen túl fontos, hogy értsünk az időjárás megfigyeléséhez és a megfelelő értelmezéséhez. A hegyek között ugyanis gyorsan változnak a dolgok! Legyél képben azzal is, hogy egy lavina, miért és hogyan alakulhat ki. Természetesen a teljes felkészültség sem elég ahhoz, hogy tutira elkerüljük a bajt, ilyen esetekben pedig ismer- ni kell és gyakorlatban is tudni kell alkalmazni a mentést, ami valójában egy külön fejezetet érdemelne a freeride címszó alatt.
Hány csúcsot másztál meg eddig?
Tizennégy éves koromtól már saját klubbal mászkáltam az Alacsony-Tátrában. Ott tényleg mindent megmásztunk, és ha lehetett mindenről le is csúsztunk. Ezeket a túrákat aztán a Kárpátok további gerincvonulatai követték egészen le délre a Fogarasig. Amikor úgymond kíváncsiak lettünk az Alpok hegytengerének világára, elkezdődtek a nyugati barangolások. Ha jól emlékszem, akkor a Schneebergen (2076m) voltam először. Aztán ahogy a lehetőségeink engedték egyre messzebb merészkedtünk. Még akkor is mentünk, ha rossz volt az idő.
Venedigergruppe
Matrei in Ostirol
Gailtaler Alpen
Melyik volt a legnehezebb mászásod?
Az utóbbi évek egyik legnehezebbre sikerült mászása a Grossvenediger (3666m) téli meghódítása volt. Azon kívül, hogy sokórás mászás lett belőle, közel a vége felé még kerülnünk is kellett egy nagyobbat, mert nem éreztük biztosnak az átfújások miatt keletkezett nagyobb zsákokat. Sütött a nap és nem lehetett kizárni a lehetőségét annak, hogy valamelyik megindul lefelé. A csúcs közeledtével az idő is nagy hirtelen kezdett elromlani. Aztán bedörrent a sűrű havazás és a viharos szél, valamint a hirtelen jött vihar miatt már térdig érő hóátfújások vártak minket a csúcson! Mindeközben jócskán csökkent a látótávolság is, így nem volt biztonságos a továbbhaladás. Több mint 3-4 órát bekkeltünk ki egy oromzat alá beékelődve. Nem erre készültünk, de ez lett belőle. Ilyenkor jó, ha vannak melletted olyan emberek, akikben bízhatsz. Ez egy ilyen játék!
Mi volt a legjobb élményed?
Nagyon király élményeim közé tartozik, amikor egy ideje már Németországban éltem és a sors úgy hozta, hogy egy helyi klubbal kimehettem életemben először Skandináviába. Ez egy edzőtábor volt, ami több északi országot is érintett. Olyan helyeket jártunk be, mint a Sarek (2089m), Halti (1365m) és a Tamok-völgyét körülvevő csúcsok.
És akkor már adja magát a kérdés, hogy melyik a legrosszabb?
Pár évvel ezelőtt volt egy vakmerő húzásom, ami rosszabbul is végződhetett volna. A történet ott kezdődik, hogy mászótársaimmal már egy jó ideje pedzegettük, hogy a téli időszakban is meg kéne mászni a Mont Blanc-t. Mígnem addig húzódott a történet, hogy összepakoltam a felszerelésem, beültem a kocsiba, és több mint húsz óra vezetés után ott álltam Chamonix-ban. Az indulás napján mégis tök egyedül találtam magam a hegy lábánál. Nagyon jó időt fogtam ki és az előrejelzések alapján szűk egy hét állt rendelkezésemre, hogy felérjek a csúcsra, vagyis döntenem kellett! Megmakacsoltam magam és elindultam egyedül, nem vártam senkire. A Grands Mulets (3051m) felé vettem az utam. Az első éjszaka kritikus volt, megkérdőjeleződött sok minden, aztán ahogy teltek a napok, úgy múlt el a félelem is. Végül sikerült elérnem a menedékházat, ahol közölték, hogy előre be kellett volna jelentkeznem, és amúgy is fullház van, szóval inkább forduljak vissza. Ezt nem igazán szerettem volna, mivel nem ezért jöttem. Így megint maradt a bivakolás. Akklimatizálódás címén két napot töltöttem el a környéken, folyton variálva a helyemet, mert nem akartam feltünést kelteni.
Wildenkogel
A következő etap célja a Vallot-ház (4362m) elérése volt. Visszamásztam a gleccserre, pár óra alatt elértem az első meredek jégletörést. Aztán innen tovább a Petit Plateau-ra, mely fokozottan lavinaveszélyes terület, mert a Dôme du Gouter oldalából gyakran indul meg a jég. Az igazi baj ott kezdődött, hogy mire a jégletörések tetejét elérve felértem a Grand Plateau-ra (3950m), a sok traverzálástól a túl puha, és amúgy is eléggé elhasznált bakancsom talpa szinte teljesen leszakadt. Döntést kellett hoznom, el voltam fáradva, dühös voltam és csalódott. Végül nem mentem tovább, inkább visszafordultam és még két napot bivakoltam a hegyen mire biztonságos helyre értem. Utólag azt gondolom, hogy jó döntést hoztam, de baromi nehéz volt. Viszont ez is a hegymászás szerves része.
Ha jól tudjuk volt egy sajnálatos lavinabalested is. Megosztanád velünk a történteket?
A dolomitokban túráztunk 2007 márciusának elején, amikor egy hirtelen leszakadt szoknya egy klubtársamat és engem is bedarált. Soha életemben nem ijedtem meg ennyire. Fejben átpörgetni azt, hogy itt akkor most vége, az egy nagyon félelmetes érzés. Sokkal többre nem is emlékszem, csak a hegyimentők elmondásai alapján raktam össze a sztorit. A kórházban ébredtem, olyan fej-, nyak- és gerincsérülésekkel, amik miatt kómában voltam pár napig. Aztán pedig tolószékbe raktak, egy jó darabig nem tudtam járni. A levegővétel pedig olyan volt, mintha egy elefánt ücsörögne a mellkasomon. A gerincem is kegyetlenül megsínylette. Nem volt könnyű innen felállni, nem csak fizikálisan, de mentálisan sem. Olyan pofon volt, aminek mind a mai napig kihatása van az életemre.
Dolomitok
Amberger Hütte
Frosnitzbach
Váltsunk is inkább témát a végére. Mit vigyek magammal egy túrára?
A pakolásnál abból kell kiindulni, hogy minden gramm számít. Lavina- szonda, lapát, jeladó, pár méternyi vékonyabb kötél, fejlámpa, hőfólia, bivakzsák, vihargyújtó, kés/multitool, feltöltött, de kikapcsolt, vagy standby-on lévő mobil, iránytű, mini elsősegélycsomag, karabiner, egy kulacs víz, erőszelet, szőlőcukor és plusz egy pár extrameleg kesztyű. Gleccserre kötelező a viselt beülő, jégcsavar, mentőkötélszett és/vagy valamilyen rescue-kit és jégcsákány. Azt mondják a hegyi öregek, hogy a lavinát legnagyobb eséllyel úgy kerülhetjük el, ha nem megyünk a hegyre. Ha mégis mennénk, nem árt, ha van rajtunk úgynevezett lavinahátizsák. Sajnos sokan azt hiszik, hogy akkor ezzel ez a tényező ki is van pipálva, és bele se gondolnak abba, hogy mennyi dolognak kell úgy alakulnia, hogy ne végezzük múmiaként a hó alatt.
Mit tanácsolsz azoknak, akik újonnan vágnának bele a splitboardozásba?
Felszerelés szempontjából a komoly márkák alapvetően mind jók. A többi mondhatnám ízlés dolga, például az, hogy lesikláskor kinek melyik deszkaforma a kényelmes. Magam részéről egy Burton Family Tree Landlorddal csúszok, ami egy puha Spark kötéssel van szerelve, plusz Gecko Climbing skineket használok. Ez a felszerelés jó kezdésnek is. A bakancsválasztásnál érdemes minél keményebbet venni, akármennyire is szokatlan érzés az elején, de traverzoknál nagyon hasznos! A helyes mászási technika elsajátítása szintén nem egyszerű, de nagyon fontos. A legszerencsésebb, ha van egy olyan valaki az ember mellett, aki át tudja adni a tudást. A hegyekben lenni mindig jó, a splitboard ezt az érzést pedig csak fokozza. Új perspektívák nyílnak, már nem síterepeket keresel. Téli túraútvonalakat járhatsz be, amiken sok esetben te húzhatod az első vonalat a hegy oldalába. Okosan, nagy körültekintéssel kell nekivágni. Úgy, mint a legtöbb olyan dolognak, ami komoly veszélyeket rejt magában. Tanuljatok a hegyekről, hallgassatok az előttetek járókra és tiszteljétek a természetet, ami embert direkt még nem bántott, csak mi voltunk rossz időben rossz helyen.
---
Forrás: Store 13 Katalógus 2019-20
8 TUTI TIPP SPLITBOARDOZÁSHOZ
SPLITBOARD FELSZERELÉS A STORE 13-BAN